Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.08.06.)
Kiadva: 2015.08.06. 12:00-kor.
Érvényes: 2015.08.13-ig.
Várható frissítés: 2015.08.13. 12:00-kor.
Aszály után, aszály előtt
Megviseli az aszály a szőlőt is. Most már markánsabban látszanak a szárazság tünetei a szőlőn. A bogyóknak vastag a héjszövetük, kevés a lémennyiség. A színesedés gyorsan haladt előre az elmúlt héten.
Az erős napsugárzás a fiatalabb ültetvényekben, a még csak 3-4 éves, erősen növekedő tőkéken, elsősorban a nyugati oldalán a soroknak, számos levél megégését okozta. Ilyen erős levélperzselési tüneteket az elmúlt évtized során még nem láttunk.
A jól védett szőlők szépen színesednek. A fürtök záródtak. Az elviaszosodott felszínű bogyóállományt már egyre kevésbé fertőzik a gombabetegségek, a lisztharmat már szinte semmilyen kárt nem tud tenni a fürtökben.
A botritisz azonban az érő csemegeszőlőkben megjelent. Ez miatt fokozott figyelemmel kell lenni a szüreti időszak előtt.
Több helyen a lisztharmat által fertőzött bogyókon repedésnek indultak. A károsodott - most már jelentősen cukrosodó - bogyók, mivel szüretig a fürtön maradnak, az éréskori botritiszfertőzés elindítói lehetnek. Ennek elejét vehetjük, ha mostantól a folpet és a réz hatóanyagok használatát előtérbe helyezzük. A korai fajtáknál figyeljünk a készítmények hosszú (21-30 nap) várakozási idejére. Ugyan még nincs közel a szüret, de pl. egy folpet hatóanyagú kezelés a jövő héten - a maga 30 napos várakozási idejével - szeptember 6-a utánra teszi lehetővé a szüret idejét. Meleg augusztus esetén lehet a korai fajtáknál szüret kezdete a szeptember eleje. Ezért mint utolsó lehetőséggel élve, a még valamelyest nyitott fürtök kocsányi részéhez juttassuk oda az említett hatóanyagokat.
A következő két hétre ígért meleg, száraz időjárás lehetőséget ad a spórolásra. A következő két hétben el nem végzett növényvédelmi kezeléseknek minimális a kockázata. Permetezés esetén most már - tekintettel a következő hét időjárására is - a kontakt szerek kijuttatását javasoljuk. Réz és Kén hatóanyagú készítmények közül válasszunk.
Több helyen a gubacsatkák intenzív szaporodása figyelhető meg. A fogékonyabb fajtákon a levéltünetek erősek. Védekezzünk ellenük atkaölő szerrel.
A szőlőmolyok károsítása folyamatos. Vizsgáljuk át a fürtöket, és ahol szövedéket vagy lárvára utaló rágást észlelünk, ott haladéktalanul permetezzünk. A héten a tarka szőlőmoly rajzása szünetelt. A lárvák kártétele azonban folyamatos. A legjellemzőbb lárvaállapot az L-1-es, L-2-es lárvák. A kitinszintézis-gátlók használata javasolt a mostani időszakban.
Mind a gombaölő mind a rovarölő szerek kijuttatásánál ügyeljünk a jó fedettség elérésére. A mostani időszakban a 600 liter víz/ha vízmennyiséggel történő permetezés a legeredményesebb.
Egyre több helyen előfordulnak a napégési tünetek. Próbáljuk a fürtöket úgy kitakarni, hogy felettük maradjon árnyékoló levél, lombozat.
Ellenkező esetben a bogyók gyorsan károsodhatnak, és barna, elsötétedő felszínű napégett foltok jelentkezhetnek a szőlőszemek felszínén.
A szőlőben a gyomnövényekre is fordítsunk figyelmet. Sok ültetvény mostanra erősen kigyomosodott, a nyári kezelést glifozát tartalmú készítménnyel végezzük el.
Kabócák ellen a védekezést most már folyamatosan porondon kell tartani. Maga a kártevő nem karantén besorolású, csak a betegség (aranyszínű sárgaság fitoplazma), amit terjeszt.
Amerikai szőlőkabóca kifejlett egyede
A Borvidéken az amerikai szőlőkabóca imágók károsítása folyamatos. Felméréseink szerint csak az ültetvények 5-10%-ban fordul elő jelentősebb állománya. Az általa terjesztett karantén betegség - az aranyszínű sárgaság fitoplazma - jelenlétét még nem igazolták az elmúlt években elvégzett laboratóriumi vizsgálatok, így a Borvidék, jelen állapot szerint, mentes az aranyszínű sárgaság fitoplazma betegségtől. Ennek a státusznak a fenntartása miatt fontos az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés. Figyelemmel kísérhetjük a fertőzöttség alakulását országosan a naponta frissülő https://karositomonitoring.nebih.gov.hu/ weblapon a Térképek menüpont alatt. Az Actara, mint a kártevő ellen leghatásosabb készítmény, méhekre kifejezetten kockázatos. Virágzó gyomnövények jelenléte esetén nem alkalmazható. Ezért használata előtt gondoskodni kell a szőlőültetvényben a virágzó gyomok kaszálásáról vagy irtásáról. Szőlőben évente maximum 3 alkalommal, 14 napos időközzel, gyümölcskötődés kezdetétől fürtzáródásig használható.
Amerikai lepkekabóca
A növények levélfonákán, sarjhajtásokon végzett szívogatás következtében ragacsos mézharmatot ürít, melyen fekete korompenész telepszik meg. Leggyakrabban károsított növényfajok a fafélék, de közel 100 tápnövénye között gyümölcsfák és a szőlő is szerepelnek. Védekezési lehetőségként az olajos készítményekkel történő, tél végi lemosó permetezés gyéríti az áttelelő tojásokat. A már kifejlett állat ellen lehet kontakt hatású, de célszerűbb felszívódó szereket használni, vagy kombinálni a kettőt, a kezeléseket pedig ismételni is szükséges. A felszívódóak közül az Actara kiemelkedően hatékony ez ellen a kabócafaj ellen is.
A meteorológiai állomások által mért adatok
07.31 - 08.06. |
Heti átlaghőmérséklet (oC) |
Csapadékösszeg (mm) |
Szekszárd |
25,8 |
1 |
Iván-völgy |
25,7 |
1 |
Bati-kereszt |
25,8 |
1 |
Kajmád |
25,3 |
1 |
Görögszó |
25,9 |
1 |
Bátaszék |
25,9 |
1 |
Paks |
25,1 |
1 |
Bonyhád |
25,3 |
1 |
Csütörtökön, pénteken általában derült idő lesz. Csapadék, netán zivatar nagyon nem valószínű. (Kizárni viszont nem lehet.) Gyenge, változó irányú szél fúj. Folytatódik a kánikula. Növényvédelmi munkákat a héten biztonságosan lehet végezni. A következő 7 napban Borvidékünkön 3 mm csapadék várható (Forrás: http://www.eumet.hu/).
A |
|
ajánlata erre a hétre: atkák ellen Vertimec Pro lisztharmat és atkák ellen Thiovit Jet lisztharmat ellen Topas 100 EC, Dynali peronoszpóra ellen Neoram 37,5 WG lisztharmat, peronoszpóra, szürkepenész ellen: Quadris Max molyok és rágó kártevők ellen Karate Zeon 5 CS molyok ellen Affirm kabócák ellen Actara SC gyomok ellen Medallon Premium |
A fent felsorolt betegségek ellen a Syngenta a következő készítményeket ajánlja.