A borvidék csúcsai
Szekszárdi Borvidéki Borverseny 2018
Azt már korábban is tudhattuk, hogy az idei borversenyen a Bodri Pincészet No. 1 bora kapta a legmagasabb pontszámot, április 21-én azonban arra is fény derült, hogy melyik pincék és borok nyertek aranyérmet.
Ahogyan azt már korábban is megírtuk, az idei borversenyre 232 minta érkezett 47 termelőtől. Az eredménylista szerint 4 nagy aranyérem mellett 45 aranyérem is született. A különdíjakat is kihirdették szombaton, a Bodri Pincészet a legjobb vörösbor mellett a legjobb szekszárdi bikavér díját is elnyerte. A legjobb fehérbornak a Prantner Pince 2017-es rajnai rizlingjét találták a bírálók, Prantnerék emellett a legjobb kadarka és a legeredményesebb fiatal borász díjára is büszkék lehetnek. A legeredményesebb borászat a Takler Borbirtok lett, ők a legjobb kékfrankos és a legjobb muzeális bor különdíját is hazavihették. Szekszárd Város Bora 2018-ban a Mészáros Borház 2015-ös Bodzási Kékfrankosa lett, a legjobb rozé elismerésének pedig a Márkvárt Kft. örülhetett. Ezúttal is díjazták a legeredményesebb kistermelőt, idén az Eckert-Fetzer Pince érdemelte ki a címet. A legjobb hordós bor a Szent Gaál Kastély és Borház Kékfrankos Gesztenyés 2017 bora lett, mellettük még a Schieber Pincészetet is különdíjjal jutalmazták.
Több borász mellett Bősz Adrián, a Szekszárdi borvidék frissen megválasztott elnöke is kiemelte, hogy a 2017-es év borai komoly ígéretet hordoznak magukban. Két nehezebb évjárat után olyan borok születtek, amik tovább építhetik a szekszárdi borok jó hírét, és előrevetítik a következő borversenyek mezőnyének színvonalát is.
A legeredményesebb pincétől Takler Andrást kértük, hogy mondja el az idei verseny kapcsán gondolatait.
– Igazán büszkék vagyunk rá, hogy 2013 óta folyamatosan mi nyerjük Szekszárdon a legeredményesebb borászat címét. A legjobb kékfrankos díjának azért van külön súlya, mert a borvidék kiemelten kezelt fajtájáról van szó, ami egyébként a mi szent ügyünk is. Ugyan 2015 valamivel hűvösebb év volt, de ennek a bornak igazán jól áll az elegánsabb stílus. Tavaly is több országos versenyen nyert, és az idei Berliner Trophyn is aranyat kapott.
A csúcsborok közé került a Grand is, a borvidék jelenlegi két legmagasabb árú bora küzdött a legjobb bor címéért. Ez is azt igazolja, hogy lehet nagyot álmodni, és van jövője a Grand kategóriának.
Örömmel láttam, hogy több kis pince is a legjobbak közé került. Külön gratulálok Prantneréknek, egy ilyen méretű borászat jó szereplése a borvidékünk erejét mutatja.
A teljes eredménylista:
Termelő | Bor | Évjárat | Érem |
Bodri Pincészet | No.1 | 2012 | Nagy Aranyérem |
Bodri Pincészet | Szekszárdi Faluhely Bikavér | 2015 | Nagy Aranyérem |
Takler Borbirtok | Takler Bikavér | 2015 | Nagy Aranyérem |
Takler Borbirtok | Takler Kékfrankos Reserve | 2015 | Nagy Aranyérem |
Szent Gaál Kastély és Borház | Kékfrankos Gesztenyés | 2017 | Aranyérem |
Takler Borbirtok | Takler Grand Cuvée | 2012 | Aranyérem |
Prantner Pince | Kadarka | 2017 | Aranyérem |
Bodri Pincészet | Szekszárdi Gold Optimus cuvée | 2012 | Aranyérem |
Takler Borbirtok | Takler Cabernet Franc Reserve | 2009 | Aranyérem |
Szent Gaál Kastély és Borház | Cabernet franc | 2016 | Aranyérem |
Takler Borbirtok | Takler Szenta-hegyi Cabernet Franc | 2016 | Aranyérem |
Prantner Pince | Rajnai rizling | 2017 | Aranyérem |
Eckert-Fetzer Pince | Cserszegi fűszeres | 2017 | Aranyérem |
Márkvárt Kft. | Szekszárdi Rosé | 2017 | Aranyérem |
Fritz Borház | Merlot premium | 2017 | Aranyérem |
Fritz Borház | Merlot | 2016 | Aranyérem |
Heimann Családi Birtok | Heimann MammaRóza | 2017 | Aranyérem |
Márkvárt Kft. | Cabernet Sauvignon | 2007 | Aranyérem |
Mészáros Borház Kft | Kadarka (P9) | 2017 | Aranyérem |
Schieber Pincészet | Merlot | 2012 | Aranyérem |
Takler Borbirtok | Takler Cabernet Sauvignon Premium | 2012 | Aranyérem |
Szeleshát Birtok | "Nyék" Cabernet sauvignon válogatás | 2009 | Aranyérem |
Garai Pincészet Kft. | Kadarka | 2017 | Aranyérem |
Prantner Pince | Rajnai rizling barrique | 2016 | Aranyérem |
Prantner Pince | Rose | 2017 | Aranyérem |
Toronyi György | Kadarka | 2015 | Aranyérem |
Bodri Pincészet | Szekszárdi Kékfrankos | 2013 | Aranyérem |
Márkvárt Kft. | Cabernet Franc | 2016 | Aranyérem |
Mészáros Borház Kft | Bodzási Kékfrankos | 2015 | Aranyérem |
Németh János Pincészet | Görögszói Cabernet franc | 2017 | Aranyérem |
Prantner Pince | Merlot válogatás | 2015 | Aranyérem |
Schieber Pincészet | Patina Cabernet Sauvignon | 2013 | Aranyérem |
Garai Pincészet Kft. | Bikavér | 2015 | Aranyérem |
Lajvér Borbirtok | Lajvér Szekszárdi Cuvée Blanc | 2017 | Aranyérem |
Prantner Pince | Bikavér | 2016 | Aranyérem |
Sebestyén Pince | Zweigelt "Szentgáli" | 2017 | Aranyérem |
Sümegi Ákos | Zenit | 2017 | Aranyérem |
Lajvér Borbirtok | Lajvér Szekszárdi Merlot | 2015 | Aranyérem |
Sebestyén Pince | Merlot "Iván-völgyi" | 2017 | Aranyérem |
Bodri Pincészet | Szekszárdi Merlot | 2013 | Aranyérem |
Fritz Borház | Bikavér | 2015 | Aranyérem |
Garai Pincészet Kft. | Syrah | 2017 | Aranyérem |
Göndöcs Lajos | Kékfrankos | 2013 | Aranyérem |
Hetényi Pincészet | Merlot | 2013 | Aranyérem |
Lajvér Borbirtok | Lajvér Szekszárdi Kékfrankos | 2016 | Aranyérem |
Mészáros Borház Kft | Syrah | 2015 | Aranyérem |
Schieber Pincészet | Fruska Syrah Rozé | 2017 | Aranyérem |
Simigh Családi Pincészet | Szekszárdi Cabernet franc | 2017 | Aranyérem |
Szent Gaál Kastély és Borház | Passionata | 2016 | Aranyérem |
Lajvér Borbirtok | Lajvér Szekszárdi Merlot Selection | 2015 | Ezüstérem |
Mészáros Borház Kft | Chardonnay | 2017 | Ezüstérem |
Bodri Pincészet | Szekszárdi Kékfrankos | 2017 | Ezüstérem |
Fritz Borház | Kékfrankos | 2016 | Ezüstérem |
Bősz Adrián | Kékfrankos | 2013 | Ezüstérem |
Mészáros Borház Kft | Kadarka (Fűszeres) | 2017 | Ezüstérem |
Prantner Pince | Cabernet franc | 2016 | Ezüstérem |
Németh János Pincészet | Gyűszű völgyi Kadarka | 2017 | Ezüstérem |
Bodri Pincészet | Szekszárdi Faluhely Kékfrankos | 2015 | Ezüstérem |
Gyuricza Dániel | Szekszárdi Cabernet Sauvignon | 2009 | Ezüstérem |
Mészáros Borház Kft | Ohmerops Cuvée | 2015 | Ezüstérem |
Sebestyén Pince | Cabernet Franc "Iván-völgyi" | 2017 | Ezüstérem |
Takler Borbirtok | Takler Szenta-hegyi Kékfrankos | 2017 | Ezüstérem |
Garai Pincészet Kft. | Flamingó rozé Merlot-Cabernet sauvignon | 2017 | Ezüstérem |
Márkvárt Kft. | Bikavér | 2009 | Ezüstérem |
Fritz Borház | Két Dudás | 2013 | Ezüstérem |
ifj. Márkvárt János | Bikavér | 2015 | Ezüstérem |
Mikóczi Pincészet | Szekszárdi Olasz rizling | 2017 | Ezüstérem |
Sebestyén Pince | Kékfrankos "Nánai" | 2016 | Ezüstérem |
Takler Borbirtok | Takler Syrah Premium | 2016 | Ezüstérem |
Vesztergombi Pince | Szekszárdi Cuvée | 2015 | Ezüstérem |