JÓ HÍREK SZEKSZÁRDRÓL

2014.10.17.
Írta: Dr. Mészáros Gabriella

Augusztus végén rendesen megrettentünk, amikor veszni látszott az évjárat. Nem sokat javult a helyzet szeptember közepéig sem, de végül a hónap utolsó két hete megemberelte magát. Valójában a még most is tartó kellemes és végre száraz időjárás fordított a meccs állásán.

A korai érésű fajták egész biztosan megsínylik az évjáratot, főként a kadarka. Ennyi csapadékot ez az egyébként is kényes, vékonyhéjú fajta nem igazán tud elviselni, így ezen a fajtán csak a csoda segíthetett ebben az évjáratban. Hasonlóan bánt az eső a pinot noir-ral is. Nyilván, akinek a saját szőlője bánta az augusztusi özönvíz-szerű esőzéseket, az nem elégszik meg azzal, hogy készül belőle valamennyi rozé. Igaz, a termelők java része már szinte tényként fogadja el, hogy ez a fajta nem feltétlen a szekszárdi dombokat kedveli. Bár éppen a kissé hűvösebb 2013-ban születtek izgalmas pinot noir rozék a borvidéken, ami talán karakterben vetekszik az idei karcsúságával. A száraz fajtaborok a pinot noirból ritkán képesek igazán komoly egyéniséget mutatni. Kivételek persze itt is akadnak, de a legtöbb termelőnél nem ez a legjobb fajta.

A kadarka miatt már sokkal inkább fájhat a gazdák feje, hiszen ma már többnyire Szekszárdra asszociál az, aki a fajtát emlegeti. Nem is csoda, hiszen a szekszárdi embert kadarka nélkül azért az elmúlt három-négyszáz évben nehezen lehetett elképzelni. Stílusában ugyan még nem teljesen egységes a borvidék, de egyre több a valóban jó bor a kadarkák között. Sokszor panaszkodnak ugyan a gazdák – nem csak a komoly költségtöbblet miatt, amivel a kadarka megművelése jár – de nehezen is adható el. Ezt ugyan hozzám hasonló kadarka imádónak nehéz elhinnie, de gondolom nem jókedvükben mondják a termelők, hogy nem nagy a kapás kadarka fronton. Pedig ha jó, afféle eszem-iszom-beszélgetek borra vágyunk, bizony egy jó szekszárdi kadarka jó, ha kéznél van.

Lehet, hogy az idei év több botritiszes kadarkát sodor majd elénk. Lehet, hogy ezek nagyon kis mennyiségek lesznek majd, de valahogy szükséges lesz így is- úgy is kezelni az ügyet. Miért is? Csak mert alapvetően a botritiszes vörösborokkal nagyon nehezen barátkozik meg a szakma. Főként az angolszász szakírók és kereskedők nem tudnak ezekkel a borokkal mit kezdeni, még ha a közönség rajong is ezért a tételekért. A szekszárdi kadarkának eltekintve az ilyen extrém évjáratoktól véleményem szerint továbbra is száraznak, szép savúnak, fűszeresnek és finoman gyümölcsösnek célszerű lennie, akárcsak eddig volt. A tisztaságtól és az egyébként egészséges szőlőtől amúgy sem lehet eltekinteni.

Az ez évi szekszárdi szüreti napok ideje viszont végre jobb kedvre derítette a gazdákat. Kisütött a nap, egy jó három hétre az eső is abbahagyta a riogatást, így újra lehet reménykedni egy használható termésben.

A borvidék egészét tekintve mondhatjuk, hogy a későbbi érésű fajták – ideértve ezúttal a kékfrankost is – magukhoz tértek. Jó átlagos évjárat ígérkezik ezen a fronton, s habár a mennyiség borvidéki szinten biztosan 20-30 százalékkal kevesebb lesz az elvártnál, mégsem kell siratni a 2014-es borokat.

Jó egyensúly várható ott, ahol sikerült egészséges szőlőt szüretelni, nincs túlérettség, vannak viszont élénk és lendületes savak, sok gyümölcs. Ha kitart még egy darabig az időjárás naposabbik oldala, nagyon szép alapanyag szűrhető majd merlot-ból, cabernet-kből és kékfrankosból is. Érdekes módon a syrah, függetlenül a vastagabb héjától és magasabb tannin koncentrációjától, nem szerette ezt az időjárást. Több termelőtől is azt hallottam, hogy a syrah szinte a pinot-hoz és a kadarkához hasonlóan nehezen tolerálta a sok vizet. Hát, ha belegondolunk, az őshaza valóban nem ennyi csapadékról szól. A RhÔne völgy termelői éppen hogy öntözésért esedeznek a nagyhatalmú EU adminisztrátorainál, lassan a szőlőtőkék is megbánják az évek óta tartó szárazságot.

Amúgy nagyon szépen kibontakozik most már az elmúlt húsz év szekszárdi borainak viselkedése és érési képessége, már ha van mit kóstolni a 90-es évek közepéről-végéről. Nyilvánvalóvá válnak hazai viszonyok között is azok a tények, melyek a világ borkereskedelmét meghatározzák, legalábbis a befektetési oldal bizonyos elemeit. Nevezetesen az évjáratok és az érlelhetőség közötti összefüggésre gondolok. Amit már régóta megtapasztaltunk nagy külhoni borvidékek borainál, egyre kézzel foghatóbbá válik hazai borvidékeink háza táján is. Nevezetesen az, hogy a kiegyensúlyozott, a termőhelyi adottságok időjárási átlagait közelítő évjáratok azok, amelyek a szőlő számára is a legkedvezőbb feltételeket teremtik meg nem csak a növekedés időszakában, de a későbbiekben az érlelés során is.  A szekszárdi idősebb tételek között is egyértelmű, hogy az 1999-es borok viszik még most is minőségben a pálmát. Remek egyensúly, optimális érettség és egészséges alapanyag. Minden extremitástól mentes, a kontinentális klíma normál évjáratokban „alapeseti” változata. Rügyfakadás, virágzás, érés a szőlő tempójában, csapadék és finom puha napsütés akkor, amikor kell.

Igaz ugyan, hogy a legutóbbi borkollégiumi Vesztergombi kóstolónkon igen szépen szerepeltek 1995-ös és 1997-es Turul előképek is (cabernet franc és merlot), kimondottan tetszetős volt a 2000-es és 2003-as Csaba cuvée, elegáns és kimondottan stílusos volt a 2009-es Kékfrankos válogatás, de a pálmát az 1999-es Cabernet sauvignon vitte el. Fűszeres, finoman gyümölcsös, tercier aromákról szóló illat és kifogástalan egyensúly most is. Hosszú, tartós bor, mely nyomokban sem hordozza a fáradtság jeleit. Hozzáteszem, a borvidékről nem ez volt mostanában az egyetlen kifogástalanul szereplő korosabb tétel, hiszen a 2000-es és 2003-as borok között szintén akadt jó néhány emlékezetes, más termelőktől is. Mint évjárat azonban az 1999 feltétlen kiemelkedik. Ha lehetne másoltatni, vagy éppen klónozni az évjáratokat, én biztosan ezt választanám alapnak.

Bíztatok hát mindenkit akinek pincéje rejt még efféle kincseket: vegye elő őket nyugodtan, lehetőleg igényes és finomságokra kihegyezett úri társaságban. Továbbá egy cseppet se aggodalmaskodjunk az idei év miatt. Kivárjuk, amíg vélhető élénkségük puha bársonnyá szelídül, addig pedig kortyoljuk az éretteket. Talán egy-egy ilyen nehezebb évjárat arra sarkall majd minket, hogy megbecsüljük azt, ami már a pincében van. És osszuk is be tisztességesen…

PALACK TESZI A BORVIDÉKET?

2014.09.30.
Írta: Dr. Mészáros Gabriella

Hát sikerült végre! Elkészült a szekszárdi palack első szállítmánya, aki a múlt hét végén arra járt, kézbe is vehette, meg is fogdoshatta. Csinos. Ugyan a kapszulát nem a legegyszerűbb módszerekkel lehet a nyakára biggyeszteni, de ezzel a problémával a szekszárdi gazdák majd megbirkóznak.
Nem volt egyszerű az idáig vezető út. Biztosan van olyan tagja a Szekszárdi Bormíves Céhnek, akik nem pont így és nem pont ezt akarták. De elindulni el kell. Valójában egy bizonyos érdeket szem előtt tartva, talán az is mindegy hogyan, csak kezdődjön el végre valami. A Céh tagok jelentős része – hiszen hiteles szavazáson dől el minden lényeges kérdés – a palack mellett voksolt. Józan és előre mutató célkitűzés. Miért is?
Mert valamivel ki kell tűnni a mára hatalmassá duzzadó piacon. Nyilván az ideális az lenne, ha mindenki kapásból a minőséget dicsérné és zengené Szekszárd dicsőségét – vagy éppen a magyar borét. Aki viszont némiképp tisztában van a piaci viszonyokkal jól tudja, nem egyszerű olyan formában kínálni még a legjobb portékát sem, hogy az a fogyasztó számára a kívánt üzenetet közvetítse.
A palack egy lépés az egységes és könnyen kommunikálható szekszárdi egyediség felé. Ami mindegy, hogy kadarka, kékfrankos vagy éppen bikavér képében jön el, a lényeg, hogy szekszárdi legyen, felismerhető és ne lehessen a világ – de még csak a Kárpát-medence – másik csücskében sem elkészíteni.
Uniformizált, unalmas borokkal bárki meg tud jelenni, bárhol. Ahhoz nincs szükség egyedi palackra vagy nagyjából hasonló stílust kereső elemekre. Viszont maga a szekszárdi terroir egyedi, jól felismerhető és a hazai borfogyasztók egy jó része számára már

SZEKSZÁRD ÉS AZ Ő PALACKJA

2014.09.19.
Írta: Dr. Mészáros Gabriella

Languedoc és Rousillon két, jóformán egymásba kapaszkodó borvidék Dél-Franciaországban. Igaz ugyan, hogy Languedoc jóval nagyobb, mint az inkább katalán Roussillon, de mégis úgy érezték jó harminc éve, hogy jobb nekik együtt megjelenni a bor-színpadon. A nagyjából 30.000 ha nem emeli őket a legnagyobb francia borvidékek szintjére, de mégsem mondhatjuk kevésnek ezt a termőterületet. A mi teljes szőlőterületünknek több mint fele.

S hogy miért pont a Midi jutott eszembe, amikor tanulmányozni kezdtem a tervezett szekszárdi palackot, nem is tudom. Talán azért, mert újra bízom benne: valakik valamit jókor vettek észre. Hogy a közös megjelenés még a nálunk sokkal nagyobbak számára is járható, sőt kívánatos út. Hogy észrevegyék őket, netán emlékezzenek is rájuk.
Jó, hogy lett mádi palack és legalább annyira jó, hogy lesz szekszárdi palack. Persze csak akkor lesz jó, ha ami belekerül, az hibátlan. Hibátlan, azaz technológiailag kifogástalan, hordozza a termőhely sajátságait és még egyedi is. Tud Szekszárd egyáltalán ilyen borokat adni? A válasz egyértelmű igen. Csakhogy mindez kizárólag úgy működhet jól, ha sikerül kiküszöbölni a kompromisszumokat. Ha a palack projektben résztvevők képesek lesznek elhinni, hogy a vezető szekszárdi borászok által már jegyzett szabályzatban rögzített elvek mindenkire kell, hogy vonatkozzanak. Ha szigorúak lesznek magukhoz és a szomszédhoz is.

De talán még a palacknál is fontosabb, ami mögötte van. Nevezetesen, hogy a szekszárdi gazdák színe java letette a voksát a kadarka-kékfrankos-bikavér triumvirátus mellett. Amit esetleg majd kiegészíthet még egy nagy bor. Már tavasszal, a kadarka-kerekasztal beszélgetéseiben hallhattunk efféle felvetéseket, de most a palack kapcsán született irat egyértelműen ki is mondja, hogyan kell a szekszárdi borkínálatnak felépülnie. Akik valamelyest nyomon követik a honi történéseket észrevehették, hogy az elmúlt 3-4 évben a szekszárdi termelők nagyon sokat fejlődtek. Tisztaságban, stílusban, őszinteségben.
Kétség nem férhet hozzá, hogy a borvidéket megalapozni csak a kékfrankossal lehet – ami mennyisége mellett minőségben is tud különlegeset mutatni. A kadarka már nehezebb téma. Viszont pont a májusi találkozó bizonyította be, hogy nem tabutéma többé a „nemkadarka” borok kérdése, van és lesz is utánpótlás igazi elegáns, fűszeres borokból. A bikavér pedig már rég túljutott a szükséges rossz kategóriáján. Még Vida Péter is beadta a derekát, talán hamarosan a többiek is ezt teszik. A kadarka-kékfrankos-bikavér a hármas igazán jól működtethető, jól kommunikálható és valójában a teljes minőségi skálát képes felölelni. A viszonylag olcsó, tiszta ízű mindennapok bora épp úgy elfér ezen a palettán, mint az egyre gyakoribb dűlőválogatás bikavér. Mindhárom bortípus alkalmas arra, hogy a dűlőkben rejlő különbségeket bemutassa. Ma már lehet beszélni az Iván völgy, a Baranya völgy, Porkoláb völgy, a Szeleshát vagy a Görögszó karakteréről. Nyilván hosszabb időbe fog telni, míg ezt az igényes közönség a magáévá is teszi, de pont ez a szép a játékban. Tanuljuk a szekszárdi dűlőket és bízunk benne, hogy a termelők legalább olyan komolyan veszik ezt a játékot mint mi, fogyasztók.
Nem kerülhet bármi a szekszárdi palackba. A Fuxli kapcsán már bizonyították a termelők, hogy nem kímélik egymást. Csak válogatott, komoly minőségi szűrésen és érzékszervi vizsgálaton átment tételek jöhetnek szóba. A kadarkákat a szüretet követő év májusában, kékfrankosokat és bikavéreket pedig a szüretet követő második év májusában kóstolják – és minősítik. Mehet, vagy nem mehet. A keret egyelőre jónak tűnik, talán az első szállítmány palackot meg is rendelték.
Maga a palack inkább a burgundi formára hajaz – ami teljességgel érthető és támogatandó. Kerülendő a bordeaux-i stílus, a sok cserzőanyag. Előtérben a gyümölcsösség, savhangsúly, szekszárdi könnyed elegancia.
Úgy tudom nem volt egyszerű a konszenzus kialakítása, de végül is megszületett. És talán ez a legfontosabb. Van iránytű. Van keret, méghozzá reális és működtethető.
Évi néhány tízezer palack nem kiugró mennyiség. Nem lehet vele világot váltani. Viszont van cél és van közös tartalom. Csak el ne tűnjön mindez valahol, egyéni érdekek által vájt rejtett mélyutakon!

Szekszárd: palackba zárt jövő… avagy élednek a löszhátak
Szüreti Fesztivál 2013.

2014.09.18.
Írta: Dr. Mészáros Gabriella

Volt ünnepélyes megnyitó is, Varga Mihály miniszter Úr tömören, érthetően, afféle presbiteri ékesszólásával lépett a színre. Vélhetően a befejezett mű kapta a magas állami figyelmet. A Béla tér tényleg szép lett, akkor is érdemes megnézni, ha éppen nincs körberakva kóstolóbódékkal.
A nagyszámú díszvendég és szponzor sereglet mellett azért jutott hely a bornak is a dobogón, mégpedig a város borának. Örömömre szolgált, hogy Sebestyén Csaba Bikavér bora lett idén a kiválasztott – csupa gyümölcs, ám elég testes is a bor, fűszeres és buja – nagyon szerettük már a februári Bikavér párbajon is.
Ugyan nem volt hivatalos téma a Fesztivál alatt, de örömre ad okot az is, hogy a szekszárdi gazdák is döntöttek: jöjjön a közös palack. Kicsit hosszabb testű, de burgundi formájú, szép mélyzöld színben. A palackforma igencsak épületes módon kifejezi, hogy ami belekerül, az ízig-vérig szekszárdi. Savakra épülő, elegáns, nem tannin domináns és csak komoly minőség lehet. Sikerült a szekszárdi fő csapásirányokat is kijelölni. A kadarka-kerekasztal kapcsán már felmerült és jeleztem is, Szekszárd jövőjét a kadarka, kékfrankos, bikavér és a szekszárdi „nagy bor” keretei között tudom elképzelni – úgy tűnik, ez egybecseng a szekszárdi céhtagok gondolataival is. (Csak zárójelben: még mindig nincs meg borvidékeink javának az a használható jövőképe, ami mentén előre lehetne haladni. Húsz éves adósság, rengeteg kapkodás, sértettség – közös és pozitív együttgondolkodás helyett. Tisztelet a néhány becsülendő és örvendetes kivételnek, Mád, Csopaki Kódex, Egri Bikavér Kódex.) Az adott fajtákból is csak azok a borok kerülhetnek majd a palackba, amelyek átmentek a szigorúnak tűnő szűrésen és érzékszervi vizsgálatokon. A szekszárdiak megértették, hogy csak akkor jutnak előre, ha egyértelművé teszik mi a fehér és mi a fekete. Azaz mi a jó és mi a rossz. Nem mosnak össze hibásat jellegtelennel és nem tűntetik fel jónak azt, ami nem az. Zseniális gondolat – legalább 2000 éve kellene ezen az úton járnunk…

A szekszárdiak összejárnak. Kóstolnak saját borokat, fajtákat, külföldieket, keresztül-kasul és bizonyíthatom, egyre jobban bírják – és egyben kérik is – a jóindulatú, segítő kritikát.
A teljesség igénye nélkül néhány nagyon pozitív meglepetés a múlt hét végén kóstolt borokból:
Vida Péter – első helyen, borai sokkal gyümölcsösebbek, élénkebbek, határozottabbak és tele vannak energiával. Szép és új telepítés, technológia, apró stílusigazítás, tisztább paletta. Legizgalmasabbnak most 2011-es Kékfrankosukat találtam, de a La Vida 2011-es alapanyaga is ígéretes.
Másik kedvenc kékfrankosom a Posta Borházé volt. Izgalmas, jó arányú, lendületes és határozott. Taklerék Szentája (100% kékfrankos szintén) már a Bormustrán bizonyított, az idő csak csiszolt rajta. Gazdag ornamentika, buja krémesség. A két bor két világ – és mégis mindkettő szekszárdi és csupa izgalom.
Németh János borai mind nagyon tiszták voltak, mintha valami jótékony tündér végigsuhant volna a hordók felett és kerekké tette volna, ami kerekséget kért, gyümölcsössé ahonnan hiányzott némi élénkség. Nagyon jó irányba halad a Heimann birtok – ifjabb Zoltán színre lépése vélhetően újabb lendületet ad majd a családi vállalkozásnak. Jó design, egyértelmű paletta, jó és egyedi borok.

Vesztergombi Ferenc borainak pozitív változásáról már írtam korábban is, a trend folytatódik. Akárcsak Sebestyén Csabánál, Bősz Adriánnál, Bodriéknál vagy éppen a Dániel Pincénél. A Szeleshátnál is előtört az ifjúság, a Szekretár családot már nem csak Ágnes képviseli a pincészetnél…
 
Sok jó bor volt, tényleg. Talán a kadarkák 2011-es évjárata volt egy kicsit halványabb, mint amit szeretek és ami elvárható a fajtától. A 2009-es sorozat nagyon szép volt itt is és Egerben is, talán azért érzem visszalépésnek 2011-et kadarkában. Nem karcsúak, hanem inkább súlytalanok. Persze lehet, hogy ez még csak a fiatalság jele.