Szekszárd borstílusa, és szőlőfajtái

Kadarka/Kadarska/Skadarska/Gamza
pontusi – balcanica
Ez a balkáni eredetű, de mára már teljes egészében magyarnak tekintett fajta legnagyobb mennyiségben az Duna-Borrégióban és Szekszárdon található meg. E mellett minden más olyan borvidéken is találkozunk vele, ahol számottevő vörösbor készítés van, így Villányban és Egerben is. A háború előtti időszakban az Egri Bikavér elmaradhatatlan alkotórésze volt. Jelenlegi termőterülete mintegy 950 ha, ennek nagy része ma is az alföldi területeken található.
Igen kedveli a löszös talajokat, de valójában a magasabb mésztartalom sem akadályozza meg, hogy jól teremjen. Homokon kevésbé koncentrált, vékony bort ad.
Levele közepes vagy nagy, három vagy ötkaréjú. Színe sötétzöld, fényes. Levélszövete vastag, durva. Fürtje közép- nagy, hengeres és tömött. Bogyói gömbölyűek, közép- nagyok, gyakran még teljes érésben is megtartják zöldeskék árnyalatukat. Fagyérzékeny, nehezen termeszthető fajta. Csak a hagyományos tőkeformákon terem minőséget, kordonra kényszerítve nem ad jó termést. Emiatt rengeteg kézi munkaerőt igényel, de jó évjáratban meghálálja.
A szőlőfajta a pinot noir-hoz hasonlóan viszonylag kevés tannint gyűjt, bora savhangsúlyosnak mondható. A sokszor áttetsző szín, karcsúbb test azonban kárpótlást nyer a gazdag, fűszeres illattól, sima struktúrától és a szép savaktól. Az igazán koncentrált kadarka izgalmas, kedves, bársonyos és elegáns. Nem tartozik a hosszú érlelésre szánható borok közé, 2-3 éves korában már eléri csúcsát, ezt követően 1-2 éven belül célszerű elfogyasztani. Kedvelt összetevője különféle házasításoknak. Fűszeressége kis mennyiségben is sajátos jelleget ad a bornak. A legszebb kadarkák kétséget kizáróan Szekszárdon teremnek.

Kékfrankos /Blaufränkisch/Limberger/Frankovka
Orientalis – caspica – Közép-Európában honos fajta.
Már több évtizede a legnagyobb területen termesztett kékszőlőfajta hazánkban. Jelenlegi termőterülete mintegy 7900 ha. A Tokaj-hegyaljai, Somlói és Badacsonyi borvidékeket leszámítva mindenütt találkozunk vele. Legnagyobb mennyiségben a Kunságon, a Soproni, az Egri, a Villányi és a Szekszárdi borvidéken termesztik. Viszonylag újonnan felfedezett fajtának tekinthető, hiszen a XIX. század elején még nem ismerték.
Változó talajadottságok mellett megbízhatóan terem, erőteljes terméskorlátozás mellett a kissé hűvösebb klíma (Sopron) sem válik kárára. Az ásványokban gazdag talajokon és löszön is ad minőségi borokat, sok helyen homokon is terem.
Levele nagy és nem tagolt, felső vállöble keskeny. Fürtje vállas, közepesen tömött, sötétkék bogyói hamvasak, lédúsak, kellemes ízűek.
Élénk savú, gyümölcsös bort ad, közepesnek mondható tannintartalommal. Ha éretten szedik, bora kellemesen fanyar, acéltartályos érlelés mellett jó gasztrobor lehet belőle. Ugyanakkor alkalmas új kishordós érlelésre is, bár a hagyományos magyar „kékfrankos etalon” a fél-egy évet tradicionális nagyhordóban töltő bor. Mindkét stílusnak vannak követői és barátai a borfogyasztók körében. A Soproni borvidék hazánkban az, amelyik Szekszárd mellett a legkomolyabban veszi ezt a fajtát.
Alacsony hozamok mellett új kishordós érleléssel, almasav-bontott, hatalmas koncentrációjú, mégis selymesen krémes struktúrájú kékfrankost kínál több termelő. Szekszárdon még megtalálhatjuk a hagyományos eljárással készült, nagyhordóban érett kékfrankost üde, játékos savakkal, finom gyümölcsösséggel, kisebb koncentrációval – akár ismeretlen kispincéknél is.