7. Geo. bevezető

Szekszárd-Tolna a természet oldaláról

A Szekszárdi borvidék a Tolna-Baranyai-dombság és a Dunamenti-síkság között terül el, a Sárköztől nyugatra. A Szekszárdtól Bátáig követhető észak-déli irányú vonulat keleti oldalán húzódnak azok a szőlőtermő dűlők, amelyek híressé tették ezt a tájat. Ezen a keleti lejtőn találjuk az Őcsényi-, Decsi-, Sárpilisi-szőlőhegyeket is, noha maguk a névadó faluk 3-5 kilométerrel arrébb, a Duna egykori árterén terülnek el.
A Szekszárdi borvidék teljes termőterülete ma cca. 6000 ha, de a tényleges szőlőültetvények 2600-2700 hektárt foglalnak el. A szekszárdi borvidéken mérsékelt kontinentális éghajlat uralkodik: a telek enyhék, a nyarak melegek. Nagy a hő összeg és a napbesugárzás, ezzel szemben kevés a csapadék. Emiatt - kedvezőtlen években - helyenként az aszály káros hatásával kell számolni. A meleg éghajlatra való tekintettel a tavaszi és az őszi fagyok ritkán tesznek kárt az ültetvényekben. Ez az olyan fagyérzékeny szőlőfajtáknál, mint például a kadarka és a merlot rendkívül fontos szempont. A szekszárdi dombság vastag lösztakarója kitűnő alapot biztosít a kékszőlők termesztésének kedvező talajok képződésére. A löszön mintegy 10000 évvel ezelőtt, a holocénban löszvályog, homokos-kőzettörmelékes vályogtalaj, kisebb részben pannon homokkal kevert lösz alakult ki. A szőlőtermelés szempontjából rendkívül szerencsés, hogy a lösz mindig tartalmaz legalább 5-7% aktív meszet, de előfordulnak talajok akár 10-30 % mésztartalommal is. Ez lényegesen gazdagabb, komplexebb ízvilágot kölcsönöz a bornak, mint pl. a mészben szegény homokos talajok.

A Tolnai területeken mérsékelten kontinentális éghajlat az uralkodó. A Szekszárdi borvidékhez mérten a valamivel nyugatabbra fekvő Völgység és Észak-Tolna kissé hűvösebb (a tenyészidőszakban középhőmérséklete 16oC) és egy picit csapadékosabb (évi 700 mm) éghajlattal bír, míg a Mezőföld déli része melegebb (a tenyészidőszakban középhőmérséklete 17oC), szárazabb (évi 500-600 mm), kontinentális klímájú, az Alföldére emlékeztető. Csapadékviszonyai az általában aszályos Szekszárdi borvidékhez viszonyítva valamivel kedvezőbbek.

Az alapvetően löszös talajon szelíd savú fehérborok születnek, amit csak a völgységi területek hűvösebb klímája befolyásol. Itt magasabb savakra, üdébb karakterre számíthatunk. Vörösborban szintén sima, közepesen testes borokkal találkozunk leggyakrabban. Gyümölcsös karakterű teltebb kékfrankosokat rendszeresen palackoznak. Nagy tanningyűjtő fajták borai (cabernet, merlot) gondos szőlészeti és pincemunka mellett megközelíthetik a szekszárdi, villányi borok érési képességét.